top of page

COLLIE FAJTATÖRTÉNET 5.

Írta és szerkesztette: Zöldhelyi Adrienn (2023)

 

 

A collie, mint modern munkakutya

 

A fajta rehabilitációjának fontos eleme volt a hasznosság, illetve annak bebizonyítása. Mivel korábban "luxuskutya", nemesi státuszszimbólum volt, a háború után jó ideig nem kívánatos fajtának számított. Ez alól akkor kaphatott felmentést ha bizonyított, mint munkakutya. Akkor is inkább csak tűrték, mint támogatták. Eleve sok volt az előítélet már magával a fajtatisztasággal kapcsolatban is, nemhogy a collie-val. Túl arisztokratikus volt. A fajta kedvelői, tenyésztői nem győzték bizonygatni, hogy márpedig ez munkakutya, ráadásul viszonylag univerzális. Miután eredeti munkakörében (mint juhászkutya) csak elvétve tudták alkalmazni, új szakma után néztek a fajtának. Elkezdték őket például őrző-védő feladatra kiképezni. Meg amire csak tudták. A lényeg a hasznosság volt, fajtaismertetőkben is ezt igyekeztek hangsúlyozni.

Az 1970-es években Simó Gergely volt a collie kiképzés élharcosa. Kék Sugár Dinó Bonnie (szül. 1972. március, anya: Erdőkerti Agáta Kitty, Tenyésztő: Sulyok Imre) nevű sable kanja már 16 hónaposan K. II. munkavizsgával rendelkezett. Virányoshegyi Böbe (sable szuka, szül. 1972. április 9., Black Royal Rovelty z Gatebeckparku x Erdőkerti Almira, Tenyésztő: Szabó Istvánné, tulajdonos: Soóty András, Christopher kennel) hozzá hasonlóan egészen fiatalon tette le a K. II. vizsgát, kiképzője szintén Simó Gergely volt. (Kép a két kutyáról lentebb, az 1973-as júliusi A Kutya újságban.)

Megjegyzés: Az 1970/80-as évekbeli K. I. és K. II. munkavizsgák, a mai IGP I. és IGP II. szintű vizsgáknak felelnek meg (engedelmes, őrző-védő és nyomkövetés).

1973 július fajtaismertető.jpg

A Kutya, 1973. július

1976 6. szám 1- fajtaismertető.jpg

A Kutya, 1976. június

1979 szeptember 1 fajtaismertető.jpg

A Kutya, 1979. szeptember

1984 szeptember fajtaismertető.jpg

A Kutya, 1984. szeptember

A collie-k nem okoztak csalódást, elég jól beváltak új munkakörükben. Több collie nyert munka- sportversenyeket, illetve rendelkezett valamilyen munkavizsgával, valamint többüket használták napi szinten valódi munkára. Az 1970-es évektől egyre több példányt lehetett látni kutyaiskolákban, kutyaiskolák bemutatóin, ami a fajta megítélésére és népszerűségére nagy hatással volt. A MEOE fajtaszakosztálya és helyi szervezetei is igyekeztek tagjaikat kiképzésre, versenyeken való indulásra buzdítani, amibe megpróbálták bevonni a legifjabb gazdákat is.

1976 11.jpg

"Új évad, új sportolók a kutyakiképző iskolában."

A Kutya, 1976. november

1985 09 szombathelyi versenycsapat munka 2.jpg

"A szombathelyi versenycsapat egyik ifjú tagja collie-jával."

A Kutya, 1985. szeptember

1976. 9. szám munka.jpg

Csibészkarra fogó collie az A Kutya címlapján.

A Kutya, 1976. szeptember

1980 10 munka.jpg

Parancsra váró collie kiképzésen a kutyaiskolában.

A Kutya, 1980. október

1977. 4. szám munka.jpg

A Kutya, 1977. április

1974 7 munka.jpg

Király Klára négy éves K. I. munkavizsgás collie-ja akadályt ugrik a győri kutyaiskolában.

A Kutya, 1974. július

Simó Gergely blue merle kutyája csibészkaron munka.jpg

Simó Gergely blue merle collie-ja őrző-védő képzésen az 1970-es évek végén.

fotó: Nagy Ilona

1974 7 munka.jpg

Simó Gergely és László András "Székek felett" című fotópályázat nyertes képe.

A Kutya, 1972. február

munka mártonhegyi aramis 2.jpg
munka mártonhegyi aramis.jpg

K. I. munkavizsgás collie kiképzésen

Mártonhegyi Aramis Mayra

szül. 1984. május 22. 
Lakossori Gilbert x Spirálházi Amazon

Teny.: dr. Sal Istvánné, tul.: Csecserits Melinda

fotó: Csecserits Melinda

Mayra ugrik, alatta a padon fekszik, az E vizsgás:

Szalkai Claudia Crazy Elza-Zi Minor

szül. 1987. szeptember 15.
Sandiacre Split Decision x Seregélyközi Linda

Teny.: Jezsek Éva, tul.: Csecserits Melinda

fotó: Csecserits Melinda

Charlemagne Nadir maali kiss rita.jpg
Charlemagne Nadir3.jpg
Charlemagne Nadir marcali kiss rita.jpg

Palánkon mászó, tüzes karikán átugró, K. II. munkavizsgás tricolor collie kan, Charlemagne Nadir "Jesse", szül.1984. augusztus

Tenyésztő: Károlyi Istvánné, tulajdonos: Marcali-Kiss Rita

fotók: Marcali-Kiss Rita

Az állomány növekedése az 1980-as években

 

A fajta iránt folyamatosan nőtt a kereslet, a tenyésztők pedig igyekeztek kiszolgálni azt. Az 1970-es években alakult - még működő - tenyészetek közül páran nagyobb sebességre kapcsoltak, és a korábbinál jóval több almot hoztak le. Emellett számos új tenyészet alakult.

 

Voltak akik párban vásárolták a kutyákat, vagyis vettek egy kant meg egy szukát, majd lehoztak tőlük néhány almot. Illetve volt akinek csak egy szukája volt és eljárt fedeztetni, jellemzően ugyanahhoz a kanhoz. Ezek a tenyésztők nem nagyon figyeltek a genetikai sokszínűségre, legtöbbjük pár alom után be is fejezte a tenyésztést.  A törzskönyvezést azonban sokan fontosan tartották, legyen az bármilyen: felülbélyegzett, B-s, vagy A.

Felülbélyegzett: Számos kölyök kapott „a szülő nem rendelkezik az előírt minősítéssel” pecséttel ellátott származási lapot. Ebben az esetben az egyik, vagy mindkét szülőnek hiányzott a tenyésztésbe vételhez előírt tenyészszemle- illetve kiállítási eredménye, ám származásuk igazolt volt.

B-s: A collie-k törzskönyve ekkor még nyitott volt, azaz az előírt feltételek teljesítése után olyan kutyákat is tenyésztésbe lehetett vonni, akik úgynevezett "B" törzskönyvvel rendelkeztek, vagyis származásuk ismeretlen volt. A "B" törzskönyvet tenyésszemlén, kiállításon, vagy a MEOE központi irodájában elvégzett alapos szakértői vizsgálat után állították ki. 

A: Ha a tenyésztő minden feltételnek eleget tett, mindkét szülő rendelkezett az előírt minősítésekkel, és a megszületett alom származása három generációra visszamenőleg igazolt volt, a kölykök  "A" törzskönyvet kaptak.

Az állomány méretéhez képest a fajta iránt elkötelezett, minőségre törekvő tenyésztők száma viszonylag csekély volt. Ők egyre inkább próbáltak elhatárolódni azoktól, akiket nem igazán érdekelt a fajta jövője, sorsa, és főleg fizetés-kiegészítésként, vagy megélhetési forrásként hoztak le almokat.

Az 1980-as években a collie-k száma (a fent említettek miatt) ugrásszerűen megnőtt. Az évtized elején még csak 200-400 collie-t törzskönyveztek évente, 1985-ben már 1200-at. A ’80-as évek legvégére a törzskönyvezett kutyák száma a fajtából elérte az évi 2000-et. Vagyis a hazai collie állomány az 1980-as években a sokszorosára duzzadt. (forrás: Kakas Tímea: A fajta hazai elterjedése)

 

A kölyköket gyakran vásárokon, kutyakiállításokon (vagy az az előtti parkolóban) árulták, ahol kosarakból, dobozokból, csomagtartókból pillogtak a kiskutyára áhítozókra. Az egyre szaporodó apróhirdetésekben pedig rendszeressé vált, hogy „kölykök állandóan, egész évben kaphatók”.

Valószínű, hogy a megnövekedett kínálat hívta életre az 1980-as években megjelenő kennelmarketinget. A tenyésztők megpróbáltak hirdetéseikkel egyfajta arculatot kialakítani, valamivel megkülönböztetni magukat a többiektől. Persze mindezt a kor jellegzetes reklámainak stílusához, szlogenjeihez igazodva.

 

"Elegáns Ön? Akkor lehet a kutyája is! Ön skót ne legyen! Csak a kutyája legyen! A Charlemagne tenyészetből!"

1979 június.jpg

Váci kutyavásár hirdetése.

A Kutya, 1979. június

fortepan_194121 Fortepan  Gábor Viktor 1982.jpg

Eladó collie kölykök a csomagtartóban. Budapest, 1982.

Fortepan  / Gábor Viktor

1979 június2.jpg

Kennelhirdetés kutyakiállítási katalógusban.

Budapest CACIB, 1980. április 27.

címlap 1976 6. szám.jpg
címlap 1981 augusztus.jpg
címlap 1984 március.jpg
címlap 1984 október.jpg

Collie-k az A Kutya címplapján.

1976. június /  1981. augusztus /  1984. március / 1984. október

Az 1980-as évek magyar collie tenyészetei

 

Az 1980-as években három igen jelentős collie tenyészet alakult. Ezen kennelek elkötelezett tulajdonosai számos minőségi import kutyával, külföldi fedeztetéseikkel, nemzetközi elismertségükkel, évtizedeken át nagy hatást gyakoroltak/gyakorolnak a fajtára, vonalaik ma is világszerte megtalálhatók. Tenyésztőik szinte mind neves fajtaspecialista küllembírókká, fajtagondozó szervezetek vezetőségi tagjaivá váltak.

 

NYITRAMENTI kennel – tenyésztő: Balázsovits János

1989-ben kötött házasságuk után feleségével, Balázsovits Elenával folytatta a tenyésztést.

Az első Nyitramenti alom 1984. szeptember 30-án született.

(Natasakerti Bell x Abaházi Andi)

 

SILVER DREAM kennel – tenyésztő: Papp Judit

Az első Silver Dream alom 1987. szeptember 13-án született.

(Köbüki Astor x Anita Severni Pastvina)

 

DOUBLE SCOTCH kennel – tenyésztő: Muzslai Péter és Ildikó

Az első Double Scotch alom 1988. november 1-én született.

(Knight Rambler of Beinn Mhor x Blackmoori Auretta)

natasakerti bell.jpg
abaházi andi.jpg
4444.jpg

Natasakerti Bell

sable kan, szül. 1982. szeptember 19.
apa: Ivanhoe Gold E Silva Nortica

anya: Rovelburgi Lady

Tenyésztő: Rácz Pál

tulajdonos: Balázsovits János

fotó: nyitramenti.hu

Abaházi Andi

sable szuka, szül. 1983
apa: Dunsinane Drinking Song

anya: Spirálházi Aliz

Tenyésztő: Székely András

tulajdonos: Balázsovits János

fotó: nyitramenti.hu

Köbüki Astor

K. I. vizsgás tricolor kan, szül. 1984. aug. 8.
apa: Dunsinane Drinking Song

anya: Hevesvári Fitti

Tenyésztő: Kiss Huba Gergely

tulajdonos: Papp Judit

fotó: Bp. CACIB katalógus, 1989.04.22-23.

Anita Severni Pastvina.jpg

Anita Severni Pastvina

blue merle szuka, szül. 1985. október 16.

apa: Black Condor von der Ruhrstadt

anya: Riana Mamive

Tenyésztő:Kveta Záková, Csehszlovákia

tulajdonos: Papp Judit

fotó: Papp Judit

1988 augusztus knight rambler of beinn mhor2_edited.png

Knight Rambler of Beinn Mhor

sable kan, szül. 1986. december 23.
apa: Jackaroo van Koridwenn

anya: Holly-Hobby of Beinn Mhor

Tenyésztő: Pat & J.P. Daenen, Belgium

tulajdonos: Sulyok Imre

fotó: A Kutya, 1988. augusztus

Blackmoori Auretta.jpg

Blackmoori Auretta

sable szuka, szül. 1985. november 29.
apa: Old-King Achill 

anya: Szentlőrinci Callander Betty

Tenyésztő: Hellebrandt Judit

tulajdonos: Muzslai Péter

fotó: Muzslai Péter és Ildikó

Az 1980-as években alakult további hazai collie tenyészetek, amiket fontosnak tartok megemlíteni;

SZÉPREMÉNYSÉGI kennel (tenyésztő: Gellén Tibor), CORYDONI kennel (tenyésztő: Pusztai Ferencné), ÁTOKHÁZI kennel (tenyésztő: Harsányi Gábor és Dániel), CARACASI kennel (tenyésztő: Horner Krisztina), CREMONAI kennel (tenyésztő: Németh Magdolna), DIOR CRISS kennel (tenyésztő: Szalai Tibor), MALOMVÖLGYI-PARKERDŐSI kennel (tenyésztő: Németh Istvánné), ROYAL DYNASTY kennel (tenyésztő: Czajner Gábor).

1988 szeptember dior criss cézár.jpg

Dior Criss Cézar

sable kan

szül. 1985. augusztus 20.
Ikar Záhorácké údolie x Hesy z Křivosůd

Teny.: Szalai Tibor, tul.: Pudics László

fotó: A kutya, 1988. szeptember

cremonai.jpg

Szukák a Cremonai kennelben (balról): Deana Záhorácke údolieHappyness Fatransky Sen, és Cremonai Jennifer

szül. 1987. november 12.
Harvey Záhoracké údolie x Korall-Szirti Afra Angie

Teny. & tul.: Németh Magdolna

fotó: APKK évkönyv 1992-1993

átokházi edda.jpg

Átokházi Edda

sable szuka

szül. 1987. június 12.
Átokházi Dick x Átokházi Bogi

Teny. & tul.: Harsányi Gábor

fotó: APKK évkönyv 1992-1993

Export-import

 

Az 1980-as években indult meg a magyar collie-k exportja. Ez ugyan nem számított teljesen újdonságnak, hiszen már a háború előtt is előfordult, a ’80-as évekig azonban a kivitelek száma elhanyagolható volt. Ebben az évtizedben viszont az állomány javulásának és a bővülő nemzetközi kapcsolatoknak köszönhetően megnőtt a kereslet a magyar tenyésztésű collie-k iránt. Több kennelből exportáltak kutyákat Ausztriába, Németországba, Jugoszláviába, Csehszlovákiába, és a Szovjetunióba.

export 1985 Fenyőligeti Heyko.jpg

Fenyőligeti Heyko

sable kan, szül. 1985. január 7.
apa: Fenyőligeti Black Artwood

anya: Cita ze Zborovických strání

Tenyésztő: Szabó Sándor

tulajdonos: Natalia Leontyeva, Szovejtunió

siberia-web.ru

export  1985 Rovelburgi Sidney.jpg

Rovelburgi Sidney

sable kan, szül. 1985. december 19.
apa: Ivanhoe Gold E Silva Nortica

anya: Rovelburgi Seilla

Tenyésztő: Sulyok Imre

tulajdonos: Irina Solodenikova, Szovejtunió

siberia-web.ru

export  1988 Rovelburgi Hogan.jpg

Rovelburgi Hogan

sable kan, szül. 1988. augusztus 14.
apa: Knight Rambler of Beinn Mhor

anya: Rovelburgi Ramona

Tenyésztő: Sulyok Imre

tulajdonos: Yuzhakova, Szovejtunió

siberia-web.ru

A ’80-as években az import kutyák száma is megnövekedett, s bár még mindig Csehszlovákiából jött a legtöbb kutya, a nyugati országokból érkezők aránya egyre magasabb volt. Csehszlovákiából kb. 40, emellett Lengyelországból, Ausztriából, Németországból, Olaszországból, Belgiumból és Angliából még legalább 25 collie érkezett. Köztük olyan legendás kutyák, mint "Denis" azaz Pelido Royal Velvet"Denis rendkívüli javító hatással volt a hazai állományra és egy sokszor használt fedezőkan lett belőle. Vonala még ma is meghatározó egyes kennelekben." (forrás: Kakas Tímea: A fajta hazai elterjedése)

import Ivanhoe Gold E Silva Nortica 1980.jpg

Ivanhoe Gold E Silva Nortica

sable kan, szül. 1980. április 9.
apa: Royal Mint of Rokeby

anya: Cinlock's Coraice

Tenyésztő: Rudolf Sarti, Ausztria

tulajdonos: Harsányi Péter (Kőakói)

sheltie.hu

import Harvey Záhoracké údolie 1983.jpg

Harvey Záhoracké údolie

sable kan, szül. 1983. július 19.
apa: Black Záhorácké údolie

anya: Carmen Záhoracké údolie

Teny.: Richard Wagner, Csehszlovákia

tulajdonos: Horner Mikósné (Fontaneblui)

APKK évkönyv 1992-1993

import Quercia vom Hause Reinhard 1984.jpg

Quercia vom Hause Reinhard

sable szuka, szül. 1984. május 3.
apa: Cookie vom Hause Reinhard

anya: Rainbow vom Hause Reinhard

Teny.: Klaus & Waltraut Reinhard, Németország

tulajdonos: Harsányi Péter (Kőakói)

siberia-web.ru

import Hobgoblin of The Night vom Schloß Elkofen 1985.jpg
import Claredawn Stars in Her Eyes 1985.jpg

Hobgoblin of The Night vom Schloß Elkofen

tricolor kan, szül. 1985. július 6.
apa: Duke Cliff vom Orankesee

anya: Farina Golden Times vom Schloß Elkofen

Tenyésztő: Christine Seilstorfer, Németország

tul.: Muzslai Péter és Ildikó (Double Scotch)

APKK évkönyv 1992-1993

Claredawn Stars in Her Eyes

sable szuka, szül. 1985. szeptember 18.
apa: Cramar Gold Accolade at Erjon

anya: Stilglen Sweet Solitaire of Claredawn

Tenyésztő: Elizabeth Robinson, Anglia

tul.: Balázsovits János (Nyitramenti)

nyitramenti.hu

import Sandiacre Split Decision 1986.jpg

Sandiacre Split Decision

sable kan, szül. 1986. szeptember 21.
apa: Arranbrook Mr. Chips of Aberhill

anya: Sandiacre Sweet Georgia Brown

Tenyésztő: Sandra Wigglesworth, Anglia

tul.: Harsányi Péter (Kőakói)

sheltie.hu

pelido royal velvet 2.jpg

Pelido Royal Velvet

sable kan, szül. 1987. október 10.
apa: Pelido Double Fantasy

anya: Pelido Pot-Pourri

Tenyésztő: Lisa & Peter Burtenshaw, Anglia

tulajdonos: Sulyok Imre (Rovelburgi)

APKK évkönyv 1992-1993

import Major-Tom vom Schloß Elkofen 1987_edited.jpg

Major-Tom vom Schloß Elkofen

sable kan, szül. 1987. július 15.
apa: Duke Sascha vom Orankesee

anya: Impossing Dream vom Schloß Elkofen

Tenyésztő: Christine Seilstorfer, Németország

tul.: Muzslai Péter és Ildikó (Double Scotch)

APKK évkönyv 1992-1993

import Miss Marple of Beinn Mhor 1988.jpg
import Sandiacres Streets Ahead 1987_edited.png

Miss Marple of Beinn Mhor

sable szuka, szül. 1988. július 8.
apa: Brettonpark News Flash

anya: Hokey-Pokey of Beinn Mhor

Tenyésztő: Pat & J.P. Daenen, Belgium

tul.: Muzslai Péter és Ildikó (Double Scotch)

APKK évkönyv 1992-1993

Sandiacre Streets Ahead

sable kan, szül. 1987. szeptember 3.
apa: Lynway Sandknocker

anya: Sandiacre Stitch in Time

Tenyésztő: Sandra Wigglesworth, Anglia

tul.: Balázsovits János (Nyitramenti)

BreedArchive / Balázsovits Elena

import Pepper Brew vom Schloß Elkofen 1988.jpg

Pepper Brew vom Schloß Elkofen

sable kan, szül. 1987. december 21.
apa: Clorita Contemplation at Lynway

anya: Rosegarden's Honey Moon

Tenyésztő: Christine Seilstorfer, Németország

tulajdonos: Sulyok Imre (Rovelburgi)

APKK évkönyv 1992-1993

import Moonlight Serenade Nera della Cambianella 1987.jpg

Moonlight Serenade Nera della Cambianella

tricolor szuka, szül. 1987. február 16.
apa: Music Maestro di Cambiano

anya: Barlect Black Tulle

Tenyésztő: Giovanna Pascale, Olaszország

tul.: Harsányi Péter (Kőakói)

BreedArchive / Harsányi Péter

photo_edited_edited.jpg

Colin pod Táborem

blue merle kan, szül. 1989. március 30.
apa: Black Condor von der Ruhrstadt

anya: Carin z Třeboňských rybniků

Tenyésztő: Lubomir Srna, Csehszlovákia

tulajdonos: Szabó Sándor (Fenyőligeti)

APKK évkönyv 1992-1993

Deana Bonnie Marton.jpg

Deana Bonnie Marton

tricolor szuka, szül. 1988. március 18.
apa: Black Condor von der Ruhrstadt

anya: Rovelburgi Black Rone

Tenyésztő: Antonín Nič, Csehszlovákia

tulajdonos: Papp Judit (Silver Dream)

BreedArchive

Claredawn Look to The Stars.jpg

Claredawn Look to The Stars

sable szuka, szül. 1988. augusztus 21.
apa: Heighinglea Black Night of Rixown

anya: Stilglen Sweet Solitaire of Claredawn

Tenyésztő: Elizabeth Robinson, Anglia

tul.: Balázsovits János (Nyitramenti)

BreedArchive / Balázsovits Elena

Claredawn Flash Dance.jpg

Claredawn Flash Dance

sable szuka, szül. 1988. augusztus 21.
apa: Heighinglea Black Night of Rixown

anya: Stilglen Sweet Solitaire of Claredawn

Tenyésztő: Elizabeth Robinson, Anglia

tul.: Balázsovits János (Nyitramenti)

BreedArchive / Balázsovits Elena

Amerikai morzsák

 

Sokan úgy gondolják, hogy az amerikai collie-k importja, valamint keveredésük az európai vonalakkal viszonylag új keletű, és egy konkrét angol kennelhez köthető. Ám ez közel sem fedi a valóságot.

 

Németországba például már az 1950-es években érkeztek import collie-k az USA-ból. A következő évtizedekben pedig számuk egyre csak nőtt. 1950 és 1990 között legalább 27 collie érkezett az Egyesült Államokból Németországba. Többükkel aktívan tenyésztettek is. Az egyik leghíresebb amerikai import fedezőkannak (Romulus of Heather, szül. 1968) minimum 23 alma született német kennelekben. Vonala a mai napig fennmaradt, többek közt Magyarországon is. Hiszen egyenes ági felmenője volt egy jól ismert és sokat használt tricolor fedezőkannak (Black Condor von der Ruhrstadt), aki több hazai alom és Magyarországra importált kutya apja volt az 1980-as években.

 

A németekhez hasonlóan az olaszok sem ódzkodtak az amerikai vonalak bekeverésétől. A Cambiano kennelbe például több amerikai import is érkezett a ’60-as években. Közülük a legismertebb egy sable kan Brandwyne Zio Sam di Cambiano (szül. 1964) és egy merle kan Knightswood Rip Tide (szül. 1968) volt. A hetvenes években az olasz tenyészkutyák közül többen az ő utódaik, vagyis 50-75%-ban amerikai vonalú kutyák voltak. Ripson Blu del Regisole például egy háromnegyed részben amerikai fedezőkan volt, akinek olyan híres leszármazottai lettek, mint Incredibly Blu di Cambiano. Az Olaszországba importált amerikai collie-k vérvonala, több magyar tenyészetbe bekerült a ’80-as, '90-es években.

Tehát az amerikai vonalak beszivárgása a magyar állományba - ha csak morzsánként is, de - az 1980-as években kezdődött. Azonban az akkori kutyák küllemén ez nem igazán volt látható, hiszen minél korábbi az import, annál kevésbé különböztek a két kontines egyedei.

Romulus of Heather Eva-Maria Krämer.jpg

Romulus of Heather

sable kan, szül. 1968. szeptember 2.

apa: Brandwyne New Legacy

anya: Lady Merridale of Heather

T.: Rose M. Parry, USA

t.: Klaus Regner, Németország

BreedArchive / Eva-Maria Krämer

Black Condor von der Ruhrstadt Anton Nic_edited.jpg

Black Condor von der Ruhrstadt

tricolor kan, szül. 1981. március 4.

apa: Yves von der Ruhrstadt

anya: Tanja von der Ruhrstadt

T.: Friedrich Wilhelm & Inge Schaumann, Németo.

t.: Antonín Nič, Csehszlovákia

BreedArchive / Antonín Nič

KNIGHTSWOOD RIP TIDE Maria Teresa Garabelli_edited_edited.jpg

Knightswood Rip Tide

blue merle kan, szül. 1968. június

apa: Knightswood Ebb Tide

anya: Knightswood After Glow

T.: Sue & Mike Mitchell, USA

t.: Maria Teresa Garabelli, Olaszország

BreedArchive / Maria Teresa Garabelli

Ripson Blu del Regisole Maria Teresa Garabelli_edited.jpg

Ripson Blu del Regisole

blue merle kan, szül. 1971

apa: Knightswood Rip Tide

anya: Zinia Nera di Cambiano

T.: G. Ragazzi, Olaszország

t.: ?, Olaszország

BreedArchive / Maria Teresa Garabelli

Brandwyne Zio Sam.jpg

Brandwyne Zio Sam di Cambiano

sable kan, szül. 1964. január 4.

apa: Brandwyne Royal Gold

anya: Bishop Angel Dust

T.: Trudy Mangels, USA

t.: Maria Teresa Garabelli, Olaszország

Facebook / Allevamento di Cambiano

Incredibly Blu di Cambiano Pearce_Maria Teresa Garabelli_edited.jpg

Incredibly Blu di Cambiano

blue merle kan, szül. 1980. január 17.

apa: Lupupick Blu di Cambiano

anya: Grimhaven Blue Opal

Tenyésztő és tulajdonos:

Maria Teresa Garabelli, Olaszország

BreedArchive / Pearce, Maria Teresa Garabelli

"A collie" könyvek

 

1984-ben jelent meg először magyar szakirodalom a fajtáról "A COLLIE" címmel, Kelemen Gábor (SUNSHINE OF YORK kennel) és Marx László (HIGHLAND HEIR kennel) tollából. A 182 oldalas könyv alapismereteket, praktikus tanácsokat és érdekességeket tartalmaz a collie-val, valamint annak tartásával, tenyésztésével kapcsolatban. A kiadvány sokszorosítását és apróhirdetésekben való terjesztését maguk a szerkesztők végezték, bármilyen szervezeti vagy egyéb támogatás nélkül. 1989-ben jelent meg a könyv folytatása "A COLLIE - 2", melyet Marx László állított össze. A második - 250 oldalas - könyv már sokkal mélyebben, részletesebben taglal bizonyos témákat, illetve különböző kérdéseket boncolgat a fajtával kapcsolatban. Tartalmában helyet kapott pl.; jól kidolgozott fajtatörténet, genetikai-, színgenetikai alapok és kérdések, az európai és az amerikai standard és szemlélet összehasonlítása, "Hagyománytisztelet és újítókedv", "Díszállat vagy munkakutya?", az Amerikai Munkacollie Szövetség terelőprogramja, stb. Véleményem szerint; mindkét könyv elképesztően hasznos, érdekes, izgalmas, igazi gondolatébresztő, és jóval túlmutat a saját korán. Jelenlegi tudásom szerint ezekhez hasonló magyar könyv azóta sem született.

a collie 1984.jpg
a collie 2 1989.jpg

A könyvek írója Marx László, a ’80-as években 5 angol import collie-val gazdagította a hazai állományt. Hozott egy kant a Pelido kennelből, valamint egy tricolor szukát (Sheerjoy Royal Secret) és három kant a Sheerjoy kennelből. Közülük három kan lett tenyésztésbe vonva; egy sable (Sheerjoy Wild Rye), egy tricolor (Sheerjoy Strom Boy) és egy blue merle (Sheerjoy Prince Silver, tulajdonos: Horner Miklósné Nagy Ilona).

photo_edited.jpg

Sheerjoy Prince Silver

blue merle kan, szül. 1984. december 21.

Carclew Harbour Light x Loumade Blue Hyacinth at Sheerjoy

Tenyésztő: Mrs. H. A. Gleave, Anglia

tulajdonos: Horner Miklósné Nagy Ilona (Fontaneblui)

APKK évkönyv 1992-1993

A Szakosztály az 1980-as években

Az 1968-ban alakult Collie-Schnauzer Szakosztályt a kezdetektől Simor György (KERTESKŐI kennel) elnökölte. 1981-ben Simor György lemondott tisztségéről, helyére Hokky Gyula - a Szakosztály korábbi titkára, a Trézsivári schnauzer kennel tulajdonosa - került. A Collie Szekció titkára ekkor Harsányi Péter, a KŐAKÓI kennel tulajdonosa lett. Öt évvel később Hokky Gyula megromlott egészségi állapota miatt, már nem tudta tovább vállalni az elnöki tisztséget. 1986-ban a tagság Harsányi Pétert választotta meg a Szakosztály elnökének. A Collie Szekció titkára pedig Sulyok Imre, a ROVELBURGI kennel tulajdonosa lett.

Mind a Szakosztály, mind a hazai collie tenyésztés jövőjére nagy hatással volt az angol Yorkshire Collie Club 1985. november 3-án megrendezett kiállítása. Harsányi Péter másodmagával látogatott el a rendezvényre, amiről részletesen be is számolt az "A Kutya" egyik számában (teljes cikk lentebb). A kiállítás tökéletes alkalmat nyújtott a szakmai kapcsolatok építésre, az angol állomány felmérésére, valamint mintául szolgált a Szakosztály jövőbeni rendezvényeihez.

A Szakosztály 1987. június 21-én nagyszabású fajtakiállítást (klubkiállítást) tartott, melyre 66 collie-t neveztek. A kutyákat két elismert angol bíró; Mrs. Audrey Chatfield (Dunsinane kennel) és Mrs. Elizabeth Robinson (Claredawn Kennel) bírálta. A Klubgyőztes és Fajtagyőztes collie, egy Jarpe ze Zlate Jalny nevű csehszlovák tenyésztésű és tulajdonú sable kan lett.

1988-ban a Collie-Schnauzer Szakosztály szétvált, mivel a folyamatosan növekvő taglétszámnak köszönhetően már mindkét fajta meg tudott állni a saját lábán. Létrejött az önálló Collie Szakosztály, melyhez időközben más angol rokonfajták (bearded collie, bobtail, sheltie) tenyésztői és tartói is csatlakoztak, így 1989-ben megalakult az Angol pásztor Fajtaszakosztály. A Szakosztály elnöke Harsányi Péter, titkára pedig Sulyok Imre lett. (forrás: sheltie.hu / A Kutya 1980-1989)

1983 december szakosztály.jpg

A Kutya, 1983. december

1986 május szakosztály.jpg

A Kutya, 1986. május

1987KlKiallitasKat1.jpg

Az 1987-es klubkiállítás katalógusa

bottom of page